Reakció Egypercesben

Annyira nagyon vártam már a kampánycsend végét, mert most végre világgá kürtölhetem, hogy bármi is lesz a választás számszerű végeredménye, holnaptól aranykor köszönt hazánkra!

A FIDESZ ugyebár megnyeri a választásokat, és ez már önmagában garancia, hiszen megmondták, hogy "nagy dolgok vannak készülőben" és "hétfő reggel egy más országban ébredhetünk". Továbbra is parlamenti erő marad az MSZP, akik úgy is "gyarapodó országot" tudtak építeni, hogy olykor-olykor saját bevallásuk szerint is elkúrták a dolgokat. Gondoljunk csak bele, milyen pazar ellenzék lesz ez a 8 év kormányzati rutinjával felvértezett kis brigád, ha a következő négy évben jobban odafigyelnek majd a melóra! Akik pedig az előző sorok után is kételkednek a nemzet felemelkedését vizionáló jóslatomban, azok figyeljék a kezem, mert most húzom elő az aduászt: országgyűlési frakciót alapít a JOBBIK is, akik akkor is megvédik majd a magyarság, az IGAZ MAGYARSÁG "szebb jövőjét", ha a FIDESZ és az MSZP - valami fatális véletlen folytán - bakizna néha-néha. Teljesen lényegtelenek tehát az arányok, mert ilyen alapanyagból egyszerűen nem lehet rossz cuveé-t alkotni. Mit cuveé-t!? Bikavért!

Én tehát ma este teljesen nyugodtan fekszem be a most még talán kényelmetlennek tűnő ágyamba, mert TUDOM, hogy holnap egy új kor hajnalára ébredünk. Éppen ezért mindenkinek azt javaslom, hogy ma éjjel aztán már tényleg merjünk nagyot álmodni! 

Örkény István: NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!

Körülbelül száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!
 

Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.
 

Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. "Dunainak" azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.
 

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a "magyar" szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.
 

"Magyarni" franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: "Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam." És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: "Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és..." (Itt egy csúnya szó következik.)
 

Más példa: "Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik" (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: "Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe."
 

Továbbá: "Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!" - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.
 

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a "vanília" helyett, mely idegen szó, a "háború" megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:
 

Eper
Puncs
Háború
Csokoládé
 

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

Egy nemrég nyilvánosságra került fevételen az látható, ahogy a "Lehetőségek Országának" vitáz daliái egy harci helikopterről járókelőkre vadásznak Bagdad külvárosában. Néhány mozgó célpontnál valóban fegyver volt, de nyilván nem az áldozatul esett két gyereknél, illetve azoknál az újságíróknál, akiknek az objektívjét nézték gránátvetőnek a sasszemű zsoldosok. Háborodjunk fel? Esetleg próbáljuk beleélni magunkat azoknak az amerikai katonáknak a helyzetébe, akik minden nap az életveszély érzete által túltermelt adrenalinban fuldokolnak? Ítélkezhetünk-e mi, akik - szerencsére - csak a CNN-ről és a Youtube-ról ismerjük a háborút?

Örkény István: Emlék a háborúról

mely a legtöményebb élet, mert a legjelenvalóbb halál, melynek minden perce magában hordja azt a lehetőséget, hogy ő lesz az utolsó, ezért lesz egyszerre olcsó és drága az időd,

 

melynek csak reggele van, és csak a mai reggel a reggele, mert hogy dele, délutánja, estéje, másnapja lesz-e, vagy pláne holnaputánja, azt sose firtasd, mert csak azt a percet vagy azt az ötpercet vagy azt a negyedórát akarod túlélni,

 

melyben, ha szomjadra vizet ihatsz, ha megéhezve jóllakhatsz, ha hidegvette tenyérrel parázs fölé nyúlhatsz, ha elfáradva egy kukoricásban hanyatt fekhetsz, azt hiszed, nincs a föld kerekén tenálad boldogabb,

 

mely a végletek egyidejűsége, egyszerre a veszélytől rettegés és a veszély semmibe vevése, egyszerre a számító, hidegfejű önzés és az utolsó cigarettád körbeadogatása, egyszerre társad eltaposása, hogy nyomorult irhádat mentsd,

 

melynek nincs se valószínűsége, se valószerűtlensége, mert minden egyformán lehetséges, egy szelíd domb hajlatán heverészni a kukoricásban, s hazagondolni a békés, bárányfelhős ég alatt, és egy szempillantás múlva hővé és fénnyé válni, meg ami még abból a hazaküldött gondolatból megmaradt,

 

melynek egyeltlen mentsége, értelme, jogosultsága az lehet csak, hogy annyi tömérdek háború után az Összes háborúk utolsója legyen,

 

mert nincs, aki túlélje,

 

mert a pusztító jobban belepusztul az általa okozott pusztulásnál,

 

mert a sebesült elvérzik a kukoricásban, jeltelenül és névtelenül, mert nincs aki kukoricát törni, őt elföldelni, fölötte imát mondani jönne,

 

és mert nemcsak a rokkantja rokkan meg holtáig, hanem az épségben túlélő is holtáig viseli a túlélők testet-lelket roncsoló bűntudatát,

 

amitől te is, akinek hét horzsoló aknaszilánkon kívül egy hajad szála se görbült, még tiz, húsz, harminc esztendő múlva is arra riadsz föl álmodból, hogy jaj, Feri, hol vagyot ordítottál,

 

és nézel a sötétbe, s kérded, hogy mit keresek én itt, miért viselem arcomat-nevemet, mikor a tiédre nem emlékszik senki,

 

miért is nem döglöttem meg veled, hogy emlékedet ne kelljen viselnem, s lennék a nemlétben névtelen, bűntelen, akinek a húsa már lefoszlott, szaga is eloszlott, csontjai szétgurultak a kukoricásban.

Most még csak annyit tudunk, hogy ezek a huncut perzsa urak kegyetlenül hasítanak. Az persze egyáltalán nem világos, hogy a Curie házaspár munkássága iránti feltűnően odaadó rajongást békés célok vagy a dzsihád hevülete táplálja. Lehet, hogy a CIA öltönyös munkavállalói már több információ birtokában vannak, miután - nyilván igazi dzsentrik módjára - kaszinóztak egy jót azzal a kópéval, akinek egy mekkai zarándoklat során pont útba esett az Egyesült Államok. Nekünk, átlagembereknek viszont be kell érnünk annyival, hogy találgatunk és/vagy összeesküvés-elméleteket gyártunk...

Örkény István: Néhány perc külpolitika
 

Már végigjártam a környék tüzelőtelepeit, elmentem a csúszdára is, de eredménytelenül. Manapság minden beszerzés nehéz. Aztán valaki ajánlott egy külvárosi pincét, melynek életrevaló és mozgékony vezetője állítólag bármilyen tüzelőfajtát elő tud keríteni, föltéve, hogy az ember visz egy kis rumot.

Venni se kellett; volt otthon rumunk, méghozzá valódi kubai. Megtaláltam a pincét, ahová nyolc lépcsőn kellett lemenni. Még félúton se voltam, aktatáskámban a rummal, amikor lentről felkiáltott egy férfi:

- Német demokratikus brikettünk nincs!

Lementem, köszöntem, kipakoltam a rumot a szénporos bádogasztalra.

- Arra nekem nincs is szükségem - mondtam.

- Hanem mit tetszik parancsolni? - érdeklődött a vezető, egy futó pillantást vetve a rumra.

- Én egy kis hasadóanyagot szeretnék venni - mondtam.

Eddig akármerre jártam, mindenütt kerek perec megmondták: nincs. De ő közelebb lépett a rumhoz, elolvasta a feliratot, elnézte a címkére rajzolt cukornádat, aztán így szólt:

- Hát egy kis uránszurokércet talán össze tudok kaparni.

Ezen nevetni kellett.

- Maga jópofa! - mondtam neki. - Mit képzel rólam? Hogy majd otthon, egy teakonyhában nekiállok házilag dúsítani?

Fogtam a rumosüveget, visszaraktam az aktatáskába, amitől a szenes mindjárt engedékenyebb lett.

- Nem kell azért rögtön elrohanni. Szíveskedjék pontosan elmondani, mi tetszik, és aztán majd meglátjuk, mit lehet csinálni.

Mintha nem tudná - gondoltam -, de azért szép türelmesen elmagyaráztam, hogy a szokásos atomtöltetre, vagyis nagy tisztaságú uránium 233 izotópra van szükségem.

- Persze, ha nincs - tettem hozzá -, akkor egy kis plutónium 239 is megteszi.

Újra elővettem a rumot, és visszatettem a szénporos bádogasztalra. Nem szóltam semmit. Szólni ő se szólt, csak hátravitte az üveget, és betette egy rozoga iratszekrénybe. Minek annyit beszélni? E némajátékkal kölcsönösen elmondtuk egymásnak, hogy az ügyletet nyélbe ütöttük, most már csak a forma kedvéért akadékoskodott a szenes.

- Ha szabad kérdeznem - érdeklődött -, hordozórakétája már van?

- Van - mondtam kurtán.

Nem mentem bele a részletekbe. Ha elmondanám, mennyi utánjárásomba került, amíg rátaláltam arra a bizonyos csillaghegyi kisipari szövetkezetre, ahol - persze nem egy üveg rum, hanem egy angol mechanikás pianínó és hat vég lepedővászon szétosztogatása árán! - nagy nehezen összefusiztak egy közepes hatósugarú rakétát, ezzel csak fölverném a hasadóanyag árát. Számításom bevált. A szenes meglepően olcsó árat mondott, s én leszámoltam a pénzt a bádogasztalra.

- Valami edényt hozott? - kérdezte.

- Nincs nálam semmi.

- Akkor két forint üvegbetétet kérek.

Kifizettem az üvegbetétet.

- Dugója nincs? - kérdezte.

Dugóm se volt.

Felsóhajtott. Aztán széthasított egy újságlapot, összecsavarta, s úgy-ahogy bedugaszolt vele egy piszkos parádi vizes üveget. Abból a rozzant szekrényből vette elő, ahova a rumot dugta az előbb.

- Becsomagoljam?

- Nem szükséges - mondtam.

- Legyen máskor is szerencsém - mondta a szenes, és előzékenyen felkísért a lépcsőn. Ott megkérdezte:

- Remélem, békés célokra szolgál?

- Az csak természetes - mondtam.

- Csak mert olyan nagy viccmesternek látszik - mondta, és tréfásan megfenyegetett az ujjával.
 

Nagyon úgy tűnik, hogy az országgyűlési választásokon csak 4 olyan párt lesz, amelyre mind a 8 069 970 választópolgár szavazhat: Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik és LMP. Sok? Kevés? Pont elég? Legalább nem kell majd annyit bíbelődni, hogy leporellót hajtogassunk a szavazólapból. Ha pedig egynél több lehetőség van, akkor az már azt jelenti, hogy van miről dönteni. Választásunk tehát lesz, és ez a lényeg, nemde?

Örkény István: Van választásunk!

 

A légikisasszony ide-oda lapozott a légi menetrendben. A kisujjában volt az egész, csak a biztonság kedvéért nézett utána.

- Van egy szép gép, mely Bécsből indul, és 16.10-kor érkezik Rómába.

- Ez fog a kifutópályán fölrobbanni?

- Hát bizony - mondta a légikisasszony.

- Más baj is van - jegyezte meg az utas. - Mire beérek a városba, zárva lesznek az összes hivatalok.

- Hát akkor ne Bécsben, hanem Prágában tessék átszállni. Ez a járat már háromnegyed egykor Rómában van.

- Ez már jobban hangzik - állapította meg az utas.

- Viszont Prágában három órát kell a csatlakozásra várni.

- Megéri - mondta az utas. - A bécsi géppel ugyanis elvesztek egy napot.

- Akkor jobb lesz a prágai géppel menni. Sajnos, ennek reggel hétkor van az indulása.

- Nem ideális - mondta az utas. - Ha tudom, hogy korán kell fölkelnem, le se hunyom éjszaka a szemem.

- Eszerint ön mindenképpen elveszít egy napot? - mosolygott rá a légikisasszony. - Akkor hát melyik géppel parancsol utazni?

- Talán mégis inkább a prágaival - mondta az utas. - Majd beveszek este egy erős altatót.

- Remélem, tudja - kérdezte a légikisasszony -, hogy ezzel a géppel is van egy kis bibi?

- Én csak azt hallottam, hogy az Alpesekben szétzúzódik egy sziklán. Vagy ez nem az?

- De igen. Ízzé-porrá megy széjjel - mondta a légikisasszony, s átnyújtva a jegyet, gépiesen hozzátette:

- Jó utat.

Minden jel arra utal, hogy a zeneipar egykori uralkodója halála után köti meg élete egyik legjelentősebb lemezszerződését. Ha a hírek igaznak bizonyulnak, akkor az elkövetkező években annak ellenére jelenhet meg 10 Jacko album, hogy a popkirály egy ideje már az örök vadászmezőkön moonwalkol...

Örkény István: A színész halála

 

Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve összeesett Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész.

A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány legújabb vívmányaival – még vastüdővel is – életre kelteni. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett; tetemét átszállították a Bonctani Intézetbe.

A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte.

Utána hívták vacsorázni, de nem ment. Azt mondta:

– Ma nehéz napom volt.